Első fejezet ~ Az Erdő

Sziasztok!
Hát meg is érkezett az első fejezet. Sokat gondolkoztam rajta hogy ezt a történetemet is közzé tegyem, de hát látjátok mi lett az eredménye. A történetről csak annyit még, hogy valószínű ha elkezdődik a suli akkor csütörtökönként lesz fent vagy hétvégenként az új rész. Szünetekben meg amikor kész leszek vele. Értesíteni foglak titeket ha csúszik a következő rész megjelenése. Remélem sokaknak fog tetszeni.
Jó olvasást!
Hope xoxo




A földön méteres levél kupacok állnak, csak arra várva, hogy valaki beléjük ugorjon és szép menedéket találjon bennük. A legöregebb tölgy lábánál volt a legnagyobb kupac, bele ugrottam és elfoglaltam méltó ülőhelyemet. A táskámból kivettem a kedvenc trilógiám első és második részét, majd elkezdtem olvasni. Jobb mint a suliban tanulni, vagy csak nézni ki a fejünkből. Határozottan jobb. Ez lesz a hetedik lógásom ami egész napos és az anyukám mit sem tud erről. Mondjuk nem hiszem, hogy egyáltalán érdekli. Nincs ideje rám, mert állítólag nagyon fontos munkája van. De nekem mindegy, haza csak aludni járok.
A legtöbb időmet az erdőben vagy a helyi kis kávézóban töltöm ahol Chrissel a sötét bőrű pincérrel beszélgetek. Nagyon jó fej és jól eltudunk beszélgetni.
Ránéztem az órámra. 12:24-egy mutatott, ideje volt elindulni ebédelni. Már kifelé tartottam az erdőből amikor mozgást hallottam magam mögül. Viszont amikor hátra néztem nem láttam semmit, csak a fák és bokrok alsó ágai mozdultak meg. Újra elindultam. Lehet, hogy csak én voltam. Egy kicsit később megint hallottam valamit. Valószínűleg csak egy erdei állat. Róka, nyúl vagy süni. A mostani elindulásomkor azonban gyorsabban lépkedtem. Megszólalt a telefonom. Mindig a legrosszabbkor hívnak. Muszáj voltam megállni, hogy kivegyem a táskámból a telefonom. Leraktam a táskámat a földre és én is leguggoltam hozzá. Próbáltam megkeresni a hangot kiadó elektronikus dolgot, de sajnos mire megtaláltam letette az illető. Chris volt az, biztos az ebéd miatt. Nem hívom vissza úgy is mindjárt ott vagyok. Feltápászkodtam, majd elindultam volna, de egy srác a kutyájával az utamat állta.
- Uhm. Szia! - köszöntem, majd felé nyújtottam a kezemet üdvözlés képpen. Azonban a srác csak előhúzta a kését, a kutyája meg rám morgott. Valami rosszat csináltam? Egyből visszahúztam a kezem. - Nyugalom. Shh. - próbáltam nyugtatni nem sok sikerrel, azonban a kést vissza tette a bakancsába. - Huhh. Hogy hívnak? Engem Olíviának. Örülök, hogy megismerhetlek. - egyre közelebb mentem hozzá.
- Don. Donath. A nevem Donath. - nyögte ki egy kicsit nehézkesen. - Mit keresel te itt? Miért jössz ide szinte minden nap? - kérdezte miközben közeledett egy kicsit. Nem tudtam nagyon mit válaszolni.
- Menekülök. - mondtam a táskám pántját birizgálva. - És te? Mit keresel itt? - kérdeztem vissza egy kicsit merészebben. Se neki, se nekem nem szabadott volna itt lennünk. Az erdő 12 éve le van zárva, mert állítólag megöltek itt egy 7 éves kisfiút. A srác a sulimba járt, nagyon nem ismertem, de azt tudtam, hogy a családjában gondok vannak. Az apukája ölte meg. Még mindig börtönben van.
- Én itt lakom. - mondta, mire leesett az állam. - Már 12 éve. - megláthatta a meglepettséget az arcomon, mert egy kicsit elmosolyodott. Csodálatos mosolya van. 
- Melyik részen laksz?
- A kis tó mellett. - pont ott ahol megölték a kisfiút.
- Nem vagy éhes. - kérdeztem mivel úgyis enni indultam és nem akartam őt itt hagyni. Csont sovány volt. Ruháin át is lehetett látni a bordáit. Na jó van, talán ez egy kicsit túlzás, de akkor is nagyon vékony volt. Ruháin a kosz csomókban állt. Ő csak bólintott egyet. Oda mentem hozzá, majd megfogtam a kezét és elkezdtem az étterem felé vezetni. Ha lehet azt annak nevezni.