Harmafik fejezet ~ A félisten

UTÁLOK ITT ÉLNI!!!!

Sziasztok! Wow! Köszönöm szépen az öt feliratkozót, remélem az újak is élvezni fogják a történetet. Tudom, hogy késtem a résszel, de sajnos van tanulni valóm. :/ De most itt van és szerintem hosszabb is lesz mint az előző kettő. Szóval jó olvasást!
Hope xoxo

Lehetne erre a részre 3 komi? Csak akkor jön az új rész. Bármilyen kommentet elfogadok, negatívot is. :)








- Nagyon, de nagyon köszönjük. Régen evett ilyen jót.- mondta majd a hamburgeréhez is hozzá kezdett. - Hmm, ez nagyon finom. - mondta majd folytatta az evést. Egyre gyorsabban evett, én csak mosolyogtam rajta és én is hozzá kezdtem enni. Most is mint mindig finom a tejberizs.
- Na most már beismered, hogy szükséged van a segítségemre? - mondtam mosolyogva. Nem mondott semmit csak mosolyogva rám nézett. Ahogy gondoltam. Kifizettem Chrisnek a kaját és még borra valót is kapott. Kimentünk az étteremből és hazafelé vezettem a kis társaságot.
- Merre laktok?
- Az erdő mellett. - mondtam mosolyogva. A fő utcán mentünk, amerre a sulim van. Próbáltam minél messzebb menni a sulitól, de nem sikerült elkerülni az iskolatársaimat. a fejemre húztam a kapucnim és próbáltam Don takarásában menni.
. Héj! Kisasszony! - hallottam Miss Fletcher hangját. Ettől féltem. Miss Fletcher az algebra tanárom volt. Utált engem. Jó voltam algebrából, mindig értettem, talán néha túl jól is és ezért nem figyelte, az óra másik részében. De a teszteken mindig A+ kaptam. Igen afféle okos voltam.
- Hol volt ma Miss Kennedy? Nem láttam ma se az órámon se a szünetekben. - nézett rám karjait maga előtt összekulcsolva. Lefagytam, nem tudtam mit mondani. Donra néztem, majd a tanárnőre. Fekete szemeivel nézett rám. Néha már félre kellett néznem, mert fájt a szemem a rosszul sikerült vörös haja miatt.
- Sajnálom hölgyem, de én kértem meg, hogy jöjjön ki értem a reptérre. - mondta Don, amire Miss Fletcher meglepődött.
- És ön ki?
- Én a szomszédjuk vagyok, hölgyem. Sajnálom, de sietnünk kell. A viszont látásra. - mondta Don, majd elhúzott. Néhány percig eszméletlenül sétáltam Don mellett.
- Wow. Köszönöm. - mondtam neki, mire ő csak elmosolyodott. Ahw. Az a mosoly. :3 Ha nem hagyja abba még megöl. Amikor a hátunkhoz értünk, ő állt eszméletlenül. Az anyukám tehetős volt ezért vett egy "kastélyt".
- Szép. - mondta majd megint elkezdett követni. Dont egyből a fürdőbe vezettem.
- Okés. Itt fürödj meg, itt van a törülköző. - raktam le a mosdókegylóra az anyagot. Kimentem és becsuktam az ajtót. A bátyám szobájába mentem. Csak nem bánja ha kölcsön veszek pár dolgot egy napra, főleg úgy, hogy nincs is itthon. Igen van egy bátyám. John F. Kennedy a legifjabbik. Igen John F. Kennedy a lelőtt elnök a dédpapánk.Róla kapta a nevét. Igaz az elnök egyetlen életben maradt fiának nincs fia és ő is meghalt már, azonban Patrick Kennedy  a papánk él.  Igen ő az aki születése után pár nappal állítólag meghalt. Hát úgy látszik, még sem. De most mindegy. Gyorsan kivettem John legnagyobb cuccait - mivel ő is kicsi mint én - és elindultam a fürdő felé. Az ajtó teljesen nyitva volt és nem volt benne senki.
- Don merre vagy? - kérdeztem majd elindultam a szobák felé. Dont a szobámban találtam meg, FÉLMEZTELENÜL!!!. Csak egy törülköző takarta el az alsó részét. De nekem ennyi is elég volt, hisz a feslő teste isteni volt. Még vízcseppek folytak le az enyhén szőrös mellkasán. Végig mértem. Pont tökéletes volt. Ahogy pedig az ablakon beszűrődő fény megvilágította... csodálatos volt. Lehet, hogy egy félistent hoztam haza. 
- Uhm, Khm, Olivia. - szakította  meg az ábrándozásomat Don. Valószínűleg elég hosszú ideig néztem.
- Ja, igen, tessék itt van. Ennél nagyobb nem volt. - mondtam majd kifelé indultam.
- Olivia, ezt hogy kell felvenni? - fogta maga elé az alsónadrágot. A törülköző a földön landolt, ahogy egy kicsit mozgolódott. Ő viszont csak az alsónadrággal foglalkozott. Gyorsan elfordultam és vártam.

Második fejezet. ~ Hagy segítsek!

Sziasztok!!!
Nagyon szépen köszönöm az előző fejezeten a kommentet Emese Laky-nak, és már is a három feliratkozót. Nekem ez nagyon sokat jelent. Remélem a többi fejezet is nagyon tetszeni fog.
Hát akkor jó olvasást, drágák.
Hope xoxo





Kutyájának csettintett egyet és a barátja, már a nyomában is volt. Bárcsak az én kutyám is ilyen lett volt. Igen nekem is volt egy kutyám, egy Berni pásztor. Mountain volt a neve. Nem csinált sok mindent csak feküdt és evett. Csak kiskorában volt nagyon aktív. Kislány voltam még amikor őt megkaptam. Olyan 6 éves. 2 év alatt már teljesen megnőtt és simán eltudott volna söpörni a föld felszínéről, de nem tette hiszen együtt nőttünk fel, soha sem bántott volna. A kutyák nagyon okos állatok. A német juhászok meg kimondottan. Don mellett ment szorosan, kicsit sem volt lemaradva.
- Hogy hívják a kutyádat? - néztem a kutyusra.
- Humy-nak. - mondta majd egy kicsit siettetni kezdte a kutyáját mert lemaradt.
- Német juhász ugye? -mondtam majd megálltam mert az étteremhez értünk. Ő csak bólintott. - Itt vagyunk. Sajnos kutya nem jöhet be. - mondtam Don szemébe nézve.
- Semmi baj, Humy majd megvár minket, igaz? - mondta kutyájára nézve. Humy megnyalta a száját és leült az ajtó mellé. Nagyon okos kutya. Dont kinyitotta az ajtót majd bementünk.
- Via! Te meg hol voltál? - lépett ki Chris a pult mögül. Karjait kinyitotta, egy ölelést szeretett volna. Gyorsan megöleltem, majd visszaléptem Don mellé. Nem szokott ölelgetni.
- Chris ő Don, egy barátom. - Don furcsán nézett rám. - Don ő Chris egy másik barátom. - köszöntek egymásnak majd keze is fogtak. Chris undorodva nézett Donra. Ez nagy bunkóság volt tőle.
- Üljetek csak le. - mondta Chris majd elment étlapért.
- Olivia, tudod...öhm..nekem nincs pénzem. - vakarta meg közben a tarkóját.
- Nem is kell, hogy legyen, ezt én fizetem. - mondtam majd megsimítottam a kézfejét. Ő csak elmosolyodott. Úristen az a mosoly. Elolvadok. Valaki kaparjon fel. - És ha nem zavar, utána ruhát is adok, ami nem ennyire koszos.
- Ne, az már sok szerintem. Már az étel is sok. Nem szeretnék a terhedre lenni. - mondta majd tovább bújta az étlapot.
- De én szeretném. Nem vagy a terhemre. Szeretnék neked segíteni. Kérlek, hagy segítsek. - mondtam, közben pedig az ő egyik a kezét a két kezem közé vettem. Csodálatosan puha és nagy keze van. 
- De jó nekem ez így. Jó nekem az erdőben. Mindenem meg van ami fontos. - mondta suttogva, aminek nem volt sok értelme. Így is az egész étterem ránk figyelt.
- Ezt mond az után hogy ettél. - mondtam majd intettem Chrisnek. - Mond mit kérsz.
- Egy csirkés hamburgert kérek szépen. - mondta a szemembe nézve gonoszan. Az ő baja, hogy nem tud semmiről. Itt csinálják a legfinomabb csirkés hamburgert a városban. De shh. 
- Én a szokásosat és egy elvihető műanyag tálba kérek két darab  húst. - mondtam majd Chris el is ment.  Míg Chris ki nem hozta a rendelt ételeket, senki sem szólt semmit. Chris először a két húst hozta ki. Amit meg is fogtam, majd elindultam kifelé. Don végig követett a szemével. Kiléptem az ajtón és Humy egyből rám nézett. Elkezdte csóválni a farkát. Letettem elé a tálat és mikor meglátta benne a kettő darab húst, rögtön hozzá is fogott. Folyt a nyála minden felé annyira ízlett neki. Én vissza mentem és teljesen nyertesnek éreztem magam. Don mosolyogva nézett rám. 

Első fejezet ~ Az Erdő

Sziasztok!
Hát meg is érkezett az első fejezet. Sokat gondolkoztam rajta hogy ezt a történetemet is közzé tegyem, de hát látjátok mi lett az eredménye. A történetről csak annyit még, hogy valószínű ha elkezdődik a suli akkor csütörtökönként lesz fent vagy hétvégenként az új rész. Szünetekben meg amikor kész leszek vele. Értesíteni foglak titeket ha csúszik a következő rész megjelenése. Remélem sokaknak fog tetszeni.
Jó olvasást!
Hope xoxo




A földön méteres levél kupacok állnak, csak arra várva, hogy valaki beléjük ugorjon és szép menedéket találjon bennük. A legöregebb tölgy lábánál volt a legnagyobb kupac, bele ugrottam és elfoglaltam méltó ülőhelyemet. A táskámból kivettem a kedvenc trilógiám első és második részét, majd elkezdtem olvasni. Jobb mint a suliban tanulni, vagy csak nézni ki a fejünkből. Határozottan jobb. Ez lesz a hetedik lógásom ami egész napos és az anyukám mit sem tud erről. Mondjuk nem hiszem, hogy egyáltalán érdekli. Nincs ideje rám, mert állítólag nagyon fontos munkája van. De nekem mindegy, haza csak aludni járok.
A legtöbb időmet az erdőben vagy a helyi kis kávézóban töltöm ahol Chrissel a sötét bőrű pincérrel beszélgetek. Nagyon jó fej és jól eltudunk beszélgetni.
Ránéztem az órámra. 12:24-egy mutatott, ideje volt elindulni ebédelni. Már kifelé tartottam az erdőből amikor mozgást hallottam magam mögül. Viszont amikor hátra néztem nem láttam semmit, csak a fák és bokrok alsó ágai mozdultak meg. Újra elindultam. Lehet, hogy csak én voltam. Egy kicsit később megint hallottam valamit. Valószínűleg csak egy erdei állat. Róka, nyúl vagy süni. A mostani elindulásomkor azonban gyorsabban lépkedtem. Megszólalt a telefonom. Mindig a legrosszabbkor hívnak. Muszáj voltam megállni, hogy kivegyem a táskámból a telefonom. Leraktam a táskámat a földre és én is leguggoltam hozzá. Próbáltam megkeresni a hangot kiadó elektronikus dolgot, de sajnos mire megtaláltam letette az illető. Chris volt az, biztos az ebéd miatt. Nem hívom vissza úgy is mindjárt ott vagyok. Feltápászkodtam, majd elindultam volna, de egy srác a kutyájával az utamat állta.
- Uhm. Szia! - köszöntem, majd felé nyújtottam a kezemet üdvözlés képpen. Azonban a srác csak előhúzta a kését, a kutyája meg rám morgott. Valami rosszat csináltam? Egyből visszahúztam a kezem. - Nyugalom. Shh. - próbáltam nyugtatni nem sok sikerrel, azonban a kést vissza tette a bakancsába. - Huhh. Hogy hívnak? Engem Olíviának. Örülök, hogy megismerhetlek. - egyre közelebb mentem hozzá.
- Don. Donath. A nevem Donath. - nyögte ki egy kicsit nehézkesen. - Mit keresel te itt? Miért jössz ide szinte minden nap? - kérdezte miközben közeledett egy kicsit. Nem tudtam nagyon mit válaszolni.
- Menekülök. - mondtam a táskám pántját birizgálva. - És te? Mit keresel itt? - kérdeztem vissza egy kicsit merészebben. Se neki, se nekem nem szabadott volna itt lennünk. Az erdő 12 éve le van zárva, mert állítólag megöltek itt egy 7 éves kisfiút. A srác a sulimba járt, nagyon nem ismertem, de azt tudtam, hogy a családjában gondok vannak. Az apukája ölte meg. Még mindig börtönben van.
- Én itt lakom. - mondta, mire leesett az állam. - Már 12 éve. - megláthatta a meglepettséget az arcomon, mert egy kicsit elmosolyodott. Csodálatos mosolya van. 
- Melyik részen laksz?
- A kis tó mellett. - pont ott ahol megölték a kisfiút.
- Nem vagy éhes. - kérdeztem mivel úgyis enni indultam és nem akartam őt itt hagyni. Csont sovány volt. Ruháin át is lehetett látni a bordáit. Na jó van, talán ez egy kicsit túlzás, de akkor is nagyon vékony volt. Ruháin a kosz csomókban állt. Ő csak bólintott egyet. Oda mentem hozzá, majd megfogtam a kezét és elkezdtem az étterem felé vezetni. Ha lehet azt annak nevezni.

Prológus

Minden egy napon kezdődik. Mindennek van egy kiinduló időpontja. Ez a történet egy pénteki napon kezdődött, ősszel. Amikor a levelek lehullanak és a gyerekek a levél kupacokba ugrálnak. Ám ez a története
nem egy kis lányról szól. Hanem egy majdnem felnőtt nőről aki csak gondoskodni akar valakiről.
Egy nap mikor a suliból ellóg és megint az erdőbe megy és egy fiút talált.
De ő csak egy fiú volt aki élni akart, normálisan, rendesen. De ez nem adatott meg neki. A családja nem éppen tartozott az olyanok közé akik nagyon szeretik a gyereküket. A saját szemében ő csak egy nagy hiba volt ami elrontotta a szülei életét. De hogy került oda ahova? Mit csinált ott?
Ha tudni akarod, kövesd a blogot és iratkozz fel hogy nem maradj le semmiről. :)